Dosya:Területi autonómiát Székelyföldnek ! - Budapest, 2014.03.10 (22).JPG

Sayfa içeriği diğer dillerde desteklenmemektedir.
Vikipedi, özgür ansiklopedi

Tam çözünürlük((4.320 × 3.240 piksel, dosya boyutu: 5,84 MB, MIME tipi: image/jpeg))


Özet

Açıklama
Magyar: A felvétel 2014. március 10 -én, a Székely Szabadság Napján készült Budapesten. A Hősök terére hirdetett demonstrációt a Székelyföldért Társaság. György-Mózes Árpád, a Székelyföldért Társaság elnöke felhívást olvasott fel, amelyben felszólítják a román kormányt, hogy tárgyaljon a székelyföldi autonómia ügyét képviselő szervezetekkel, valamint tartsa tiszteletben az emberi jogokat. Az összegyűlt tömeg "autonómiát Székelyföldnek" közfelkiáltással fogadta el a felolvasott dokumentumot. a Budapesten is felolvasott felhívást 10 ország 20 helyszínén fogadták el az autonómia mellett tüntetők. A dokumentumot angol nyelven elküldik számos ország nagykövetségére. Eszerint Romániának be kell tartania nemzetközi kötelezettségvállalását, el kell fogadnia a párbeszédet és tiszteletben kell tartania az emberi jogokat. A felhívásban emlékeztettek arra is, hogy Románia vállalta: a nemzetiségek, azon a területen, ahol többségben vannak, különleges önrendelkezést kaphatnak. Románia jelenlegi kormánya éppen közigazgatási reformra készül, amivel - várhatóan - megszegi az unió vonatkozó ajánlásait, és Székelyföldet román többségű közigazgatási egységekbe illeszti be. Ezzel felszámolják a székelyek érdekérvényesítésének utolsó intézményi kereteit is - tette hozzá. Mécseseket helyeztek el a Székely szabadság napja budapesti tömeggyűlésének résztvevői hétfő este a román nagykövetség épülete előtt. A székely autonómia ügye mellett szervezett tömeggyűlés résztvevői rendőri felvezetéssel a Dózsa György úton, az Ajtósi Dürer soron, a Stefánia úton vonult a román nagykövetség Thököly úti épületéhez. Az épület elé vont kordonnál mécseseket helyeztek el, majd elénekelték a magyar és a székely himnuszt. A vonulás alatt a rendőrség lezárta az érintett utakat. Jelszavak:  : "Autonómiát Székelyföldnek!"; "Vesszen Trianon!"; "Székelyföld nem Románia". Források: Székely szabadság napja: tömeggyűlést tartottak Budapesten http://www.hirado.hu/2014/03/10/szekely-szabadsag-napja-demonstracio-budapesten/ Székelyföldért Társaság György-Mózes Árpád ©© Derzsi Elekes Andor, Budapest, 2014, You are authorised to use these photos and vids under Creative Commons – even for commercial, for profit - purposes. Photos must be attributed to Derzsi Elekes Andor. All of the photos and vids in the Metapolisz DVD line are under Creative Commons and can be used even for commercial – for profit – purposes. Recommended Citation Derzsi Elekes Andor: Metapolisz DVD line http://nektar.oszk.hu/en/manifestation/2623913
Tarih
Kaynak Yükleyenin kendi çalışması
Yazar Derzsi Elekes Andor

Lisanslama

Ben, bu işin telif sahibi, burada işi aşağıdaki lisans altında yayımlıyorum:
w:tr:Creative Commons
atıf benzer paylaşım
Bu dosya, Creative Commons Atıf-Benzer Paylaşım 3.0 Taşınmamış lisansı ile lisanslanmıştır
Şu seçeneklerde özgürsünüz:
  • paylaşım – eser paylaşımı, dağıtımı ve iletimi
  • içeriği değiştirip uyarlama – eser adaptasyonu
Aşağıdaki koşullar geçerli olacaktır:
  • atıf – Esere yazar veya lisans sahibi tarafından belirtilen (ancak sizi ya da eseri kullanımınızı desteklediklerini ileri sürmeyecek bir) şekilde atıfta bulunmalısınız.
  • benzer paylaşım – Maddeyi yeniden karıştırır, dönüştürür veya inşa ederseniz, katkılarınızı orijinal olarak aynı veya uyumlu lisans altında dağıtmanız gerekir.

Altyazılar

Bu dosyanın temsil ettiği şeyin tek satırlık açıklamasını ekleyin.

Bu dosyada gösterilen öğeler

betimlenen

10 Mart 2014

Dosya geçmişi

Dosyanın herhangi bir zamandaki hâli için ilgili tarih/saat kısmına tıklayın.

Tarih/SaatKüçük resimBoyutlarKullanıcıYorum
güncel08.55, 24 Mart 201408.55, 24 Mart 2014 tarihindeki sürümün küçültülmüş hâli4.320 × 3.240 (5,84 MB)Derzsi Elekes AndorUser created page with UploadWizard

Bu görüntü dosyasına bağlantısı olan sayfalar:

Küresel dosya kullanımı

Aşağıdaki diğer vikiler bu dosyayı kullanır:

Meta veri